Fehér Karácsony portál :) Boldog Karácsonyt - Merry Christmas! :-)

Karácsonyi hiedelmek

Az adventi időszak utolsó napja december 24-e, Ádám és Éva napja, karácsony vigíliája (böjtje). Ezen a napon a téli napforduló, a középkori évkezdet és Jézus életével kapcsolatos hiedelmek és szokások együttesen találhatók meg a néphagyományban.

Karácsony éjszakáján különös jelentősége volt a vízzel, tűzzel, zajkeltéssel kapcsolatos hiedelmeknek és szokásoknak. Karácsony éjjelén merítették az ún. aranyos vizet , melyről azt gondolták, hogy aki ebben megmosdik, az a következő esztendőben egészséges és szép lesz.
Az ún. karácsonyi asztalra vagy közelébe helyezett tárgyaknak, eszközöknek különös jelentőséget tulajdonított a néphagyomány. A karácsonykor használt ünnepi abroszt később vetőabrosznak vagy sütőabrosznak használták, hogy a termés bő legyen, a kenyér megkeljen. Az asztalra és alá helyezett magvak a következő év jó termését, a bőséget biztosították. A szénát és a szalmát karácsony után az állatok alá tették, vagy megetették velük, hogy szaporák, egészségesek legyenek, a jobb termés reményében a gyümölcsfákra is kötözték. A gazdasági és házi eszközöket (ekevas, járom, lószerszám stb.) azért helyezték a karácsonyi asztal alá, vagy a közelébe, hogy azokkal is szerencséjük legyen. A karácsonyi asztalt gyakran aprószentek napján, ritkábban újévkor, vízkeresztkor szedték le.
A karácsonyi asztalra helyezett ételek - a szentelt ostya, mézbe mártott fokhagyma, dió, alma stb. - a néphit szerint a család tagjainak az egészségét biztosították. Minden ételnek meg volt a maga jelentősége: a méztől édesek, a borstól erősek, a fokhagymától egészségesek lesznek, a szentelt ostya pedig a lelki megtisztulást segíti. Úgy hitték, hogy ha karácsonykor babot, borsót, tököt, mákos tésztát, újabban halat esznek, akkor a következő évben sok pénzük lesz. Főként palóc vidékeken a családfő egy almát annyifelé vágott, ahány családtag volt, mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család. Karácsony éjjelén a gonoszelhárító zajcsapás általában a pásztorok feladata volt. Az éjféli mise alatt a pásztorok körbejárták a templomot, a gonosz szellemeket, boszorkányokat kürtöléssel, trombitálással, ostorpattogtatással igyekeztek távol tartani. 

 

 

 Az élet és a szeretet csupán egyetlen időt ismer: a jelent. Az egyetlen érzékelhető idő a pillanat, amelyben élünk, amikor szeretünk.

Zenehallgatás

 

"Minden szívből szóló karácsonyi énekben,
A kandalló ropogásában és melegében,
Az ünnepi ebéd közben,
A beszélgetésben és nevetésben,
Minden képeslapban amit egy barát, vagy a család küldött,
Minden, amit ebből meghallunk,
és ami elgondolkodtat bennünket,
az maga a szeretet."
 
 
 

Menü

Főoldal

Frissítések

Az oldal információi

Bannerem

Társoldalaim/Cseréim

Ajándékok tőletek

Karácsonyi napjaim

Karácsonyi TV-műsor

Filmajánló

Interaktív

Vendégkönyv

Ajándékkönyv

Karácsonyi naplóírás

Itt hirdess

Hibajelentés

 

Karácsonyi… 

 Babonák

Hiedelmek

Szimbólumok

Idézetek

Dalok

Versek

Viccek

SMS-ek

Karácsony illatai

Leírások...

Karácsony

Karácsonyfa

Szaloncukor

Advent

Adventi koszorú

Vízkereszt

Mikulás élete

Mikulás története

Mikulásvirágról

Krampusz

Borbála-nap

Advent angyalai

 

 

(Hallgasd meg őket!) 

 

 

További zenék

Mennyből az angyal

Lola - Ünnepelj ma velünk

Wham - Last Christmas

Johs és Jutta - Szép Karácsony

Mariah Carey- All I Want For Christmas

TNT - Fehér karácsony

Boldog Karácsonyt!

Ha elmúlik karácsony

Itt a december

Legyen ünnep

Hull a pelyhes

Kiskarácsony, Nagykarácsony

Csendes Éj

Szinetár, Bereczki - Ajándék

Dekorációk

Terítés

Terítés2

Adventi koszorú

Adventi koszorúk2

Karácsonyfa

Adventi naptár

Szokások...

Betlehemezés

Magyarországon

Finn karácsony

A világban

 

 

Sütireceptek

Bejgli

Kalács

Mézeskalács

Szaloncukor

Habkarika

Banánkifli

Tepsis raffaello

Zserbószelet

Ötletek

Mit ajándékozzak?

Karácsonyi hangulat a szobádba

Adventi naptárak

Ajándékdoboz

 

 

  

Mesék/Történetek

A napkeleti bölcsek

Történet a kislány kívánságáról

Karácsonyról, szeretetről és az önfeláldozásról

A kis gyufaárus lány

És a télapónak ki ad ajándékot?

Történet Miklós püspökről

Kíváncsi hópelyhek

Karácsonyfa története

Ó én anyám

A varázskorona

A szeretet virága

Egyéb

Hangolódj az ünnepekre!

Jól szeretnél kinézni a karácsonyi sürgés, forgásban?

Milyen karácsonyfát vásároljak?

Extrák 

A Mikulás neve különböző nyelveken

Boldog Karácsonyt sok nyelven

Az egyik legnagyobb adventi koszorú

Kifestő kisgyerekeknek

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazz!!!
Most jársz először az oldalon?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre